RÓLAM...

"Az együttérzés azt jelenti, hogy elég jól ismerjük saját sötétségünket ahhoz, hogy másokkal együtt üljünk a sötétben. Ez sohasem a gyógyító és sérült közötti kapcsolat. Ez egy egyenlő kapcsolat." (Pema Chöndron)

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már életem korai szakaszában sikerült közel kerülnöm a belső figyelem megtapasztalásához. Először 14 évesen vettem részt egy csoportos autogén tréning tanfolyamon, majd 18 évesen egy "ölembe hulló" jógakönyv segítségével elkezdtem jógázni és meditálni. Közben nagyon sok minden mással is foglalkoztam, mint minden átlagos fiatal, zenéltem, alkottam, tanultam,  ide-oda költöztem... éltem az életem. Majd végül először a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát végeztem el, mely során sok lehetőségem volt fogyatékosok közelében lenni, velük foglalkozni. Az ott megéltek mutatták meg, hogy milyen az, amikor a tudat nem egészen úgy működik, mint általában, és amikor éppen ezért a kommunikáció csakis sokkal több "érzelmi figyelemmel" folytatható.  Lehetőségem volt ezt hosszabb időszakon keresztül külföldön is megtapasztalni, egészen közelről, a mindennapi életben. Ezt követően sok más területen is kipróbálhattam magam, de egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy pszichológiai ismereteimet mélyítenem kell, ezért elkezdtem az ELTE pszichológus képzését.  A pszichológia szak végzése közben a munka világa felé terelődtem, felméréseket végeztem, kiválasztást folytattam, tréningeket tartottam. Voltam coach, foglalkoztam munkanélküliekkel, illetve mentális egészségvédő programok létrehozásával, folytatásával. Ezek a tapasztalatok ahhoz a felismeréshez juttattak, hogy egy-egy életterületen jelentkező probléma  mennyire összefügg az élet többi szegmensével is, és bár kezelhető csak az adott területen belül, hathatós, személyiségen belüli változás csak akkor érhető el ha arra ösztönözzük az "ÉN"-t, hogy egészében fejlődjön.

További tapasztalataim, melyet gyerekek és felnőttek tanulási képességvizsgálataival, valamint sportolók mentális fejlesztésével töltöttem, még inkább megerősítették ezt,  és egyre inkább elköteleződtem azokhoz az eszközökhöz, módszerekhez, melyek valami olyat adnak a páciens kezébe, melyek saját belső erőforrását aktivizálják, erősítik az egészséges én-részüket, támogatják az önfejlődésüket, és mielőbbi önállóságukat. A Rogers-i személyközpontú képzés után így olyan módszerekben képződtem, melyek a módosult tudatállapotokkal foglalkoznak, abban dolgoznak. Ilyen tudatállapotok a relaxáció, az autogén tréning, a meditáció és a hipnoterápia. Ilyen tudatállapot voltaképpen az alvás és a transz is, valamint a felsőbb tudatosság különböző fokozatai, melyek csak közvetetten érintettek munkám során.

Életszemléletem fontos része a spiritualitás, amely ez esetben nem egy egyházhoz való elköteleződést jelent, hanem nyitottságot minden elvre, ami átfogó magyarázatot próbál adni a láthatatlan világ működésére, berendezkedésére, a láthatóval való kapcsolatára. Nem csak abban hiszek, hogy van egy transzcendens mozgatóelv, ami áthatja életünket, hanem abban is, hogy minden emberben benne lakozik az aktuálisan elérhető legjobb, leghatékonyabb, legszerethetőbb, legelfogadóbb, legharmonikusabb önmaga. Ezt az ÉN-jét képes saját erejével mozgósítani és ezzel az ÉN-jével az éppen aktuális életszakaszában megjelenő feladatokat, nehézségeket megoldani, és folyamatos fejlődésben lenni.

Jómagam azzal veszek részt ebben a folyamatban, hogy inspirálom, támogatom, kísérem az erre a növekedésre bátran vállalkozó egyént, aki megtisztel bizalmával és felkeres.


    KÉPZÉSEIM

    Pszichológus (MA), valamint tanácsadó szakpszichológus végzettségemet az ELTE PPK-n szereztem, módszerspecifikus kiképző helyeim a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadó Egyesület (Személyközpontú Terapeuta képesítéssel), a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület ( AT-trénerként) valamint az Integratív Pszichoterápiás Egyesület (Integratív Hipnoterapeuta fokozattal) 

    Folyamatosan tanulok, képződöm. Jelenleg folytatom tanulmányimat a CCTP (Certified Clinical Trauma Professional) végzettségért a Psychotherapy Networker szervezésében, valamint a TBHI ( Telebehavioural Health Institute) által vezetett COVID 19 - Telehealth Clinical Best Practises tréningen veszek részt.

    Az utóbbi években az alábbi képzéseken, konferenciákon mélyítettem tudásomat, hogy a mindennapi életemben és munkámban is hasznosíthassam a leghaladóbb módszereket és megközelítéseket:

  • Integrative Sex and Couples Certification Training (Tammy Nelson, Psychotherapy Networker, 2023)
  • Clinical Supervision Course (LSCCH, 2023)
  • Compassionate Inquiry with Gábor Maté, Master Class: A powerful approach for healing anxiety, addictions, ADHD and more  (Psychotherapy Networker, 2022)
  • This Sacred Journey. An interactive online retreat on living purposefully and dying fearlessly. Taught by Pema Cöndron, Shambhala Publications, 2022
  • Essentials of Trauma Treatment: Certified Clinical Trauma Professional (CCTP) Training Course ( Psychotherapynetworker online course, 2021)
  • Love Sex and the Body. Exploring men's relationships with embodiment, sexuality and intimacy. (Nscience, world-class training for therapists, 2021)
  • Certified Telebehavioral Health Practitioner (TBHI - online)/ 2020
  • Virtual Trauma Summit (Action Trauma - online) / 2020
  • Online Counselling and Therapy in Action (OCTIA - online) / 2019
  • Living with vulnerability- meditation course with Pema Chondron (Sounds True - online) /2019
  • Demystifying Mindfulness (Leiden Univerity - online) /2019
  • National Counselling and Psychotherapy Conference (BACP - London) / 2019
  • CBT Practitioner Certificate (BSY - online) /2018
  • Ericksonian Hypnosis Video Course ( British Hypnosis Research and Training Institute)/2017
  • Mindfulness for Peak Performance (Monash University - online) / 2016


KOVÁCS SZILVIA tanácsadó szakpszichológus 


Online Therapy